Ha valami csoda folytán Magyarországon élsz és folyton be van húzva az ablak előtt a függönyöd, nem léptél ki az utcára, nem jártál internetes fórumok közelében, akkor újdonság erejével érhet téged a hír: a hét elején havazott. Igen áprilisban.
Tudom, tudom már mindenki kiírta facebookra, instagramra, snapchatre és már bőven eleged van belőle. DE ez nem egy ilyen poszt lesz, nyugi.
Ahogy az ablak előtt állva próbáltam rávenni magam szerdán, hogy kilépjek az ajtón és folytassam a mókát a suliban, ja tényleg pont így történt, egyből a késő novemberi Magas-Tátrai utazásom jutott az eszembe. Így ez egy throwback thursday post lesz tele képekkel és élményekkel. Remélem még kedvcsinálónak is megfelel majd.
Sajnos hiába kerestem a program listánkat, sehol sem találtam, ezért rögtönöznöm kell. A sulim minden évben szervez egy kirándulást a Tátrába, de van kor limit, így idén volt az első alkalom, amikor menni tudtam. A hegység szitáló esővel és egy kis havazással várt bennünket, na meg jeges utakkal. Valójában ez az ami annyira érdekessé tette ezt a pár napot. Na meg ennek köszönhetem, hogy lefelé menet az egyik keskeny úton majdnem meghaltam, mert az egyik kő meggondolta magát és már nem akart tovább egy helyben maradni. A tükör jégen való egyensúlyozás meg nem az erősségem, így egész gyors tempóban kezdtem el a szakadék felé csúszni és hiába kerestem egy kiálló kapaszkodót, a világért se találtam volna. Végül az Őrangyalom segítségével találtam egy gyökeret, ami megtartott. Felkeltem és elkezdtem nevetni, akik mögöttem jöttek azt hitték, hogy a sírástól rázkódok. Leszámítva azt a hatalmas lila foltot a sípcsontomon, mely nagyjából egy hónapig erősen ragaszkodott hozzám, semmi bajom nem lett. Még mindig előttem van, ahogy ereszkedünk le és igyekszünk hatalmas zúgások nélkül eljutni az egyik oldalról a másikra, attól függően, hogy épp hol van egy kapaszkodásra alkalmas bokor vagy szikla.
Persze nem voltak ilyen viszonyok mindenhol, máskor azért haladtál lassabban, mert nem tudtál betelni a látvánnyal. Az egyik leggyönyörűbb hely, amit valaha láttam (nem csak az utazás alatt), az valószínűleg a Zöld-tó vidéke. Emlékszem mire odaértünk a menedékházhoz, már kellőképp átfagytunk. Egy nagy kajálás után a radiátor mellett telepedtünk le, ahonnan a tóra lehetett rálátni. Azt a látványt nem felejted el. A tó egyébként a nyári időszakban is elképesztő, teljesen más hangulata van, de hát épp ez a szép a természetben, sose fogad kétszer ugyanaz.
Túrázásaink során találkoztunk rókával és zergékkel is miközben rönkhidakon haladtunk át, esetleg láncok segítségével igyekeztünk feltolni magunkat, ami nem volt mindig olyan egyszerű. A Fátyol-vízesésnél jártunk, amikor az idő rosszabbra fordult, feltámadt a szél, az eső is esett és egyre nehezebben láttál a ködtől. Ám jó párunkban felerősödött Dóra, a felfedező énünk és magasabbra szerettünk volna menni, ha már egyszer ott jártunk. Ennél a kis kitérőnknél létszükségletté váltak azok a tartó láncok. A feltámadó szél kitartóan igyekezte akadályozni továbbjutásunkat, így az arcunkba és a hátunkra eresztett időről időre a vízesés jéghideg vizéből egy keveset. Mielőtt irtó büszkén beállhattunk volna a csoportképünkre a tetőn csúcs csokijainkkal a kezünkben még át kellett térnünk a sima, csúszós sziklaoldalon. Természetesen törpe járásban. Miután ezt is megtettük boldogan haladtunk lefelé és kívántunk sok sikert a szembe jövő turista társainknak, időnként egy-egy jó tanáccsal megspékelve.
Még ennyi idő után is telve vagyok élményekkel és alig várom, hogy mielőbb visszatérhessek, terveim szerint az év egy másik időszakában.

 

15087043_1281365488590789_1386713900_n
20161118_144917
20161119_144631
20161119_144633
20161120_122403
20161119_123133
IMG_3773
15174582_1281365495257455_262996280_n
15151333_1281539075240097_181196710_n
20161120_122427
20161120_113149
20161119_142205
20161120_112038
20161119_123143
IMG_3754
IMG_3777
IMG_20161119_185810
IMG_8483

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.