ATTENTION!  A következő bejegyzés olvasása erős dallamtapadással, zuhany alatti kornyikálásra való késztetéssel járhat.
Már a címet olvasván dúdolni kezdtél? Nem vagy egyedül. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nagy ABBA rajongó vagyok kiskorom óta és a filmet is milliószor láttam már. Ennek a postnak írása közben is a Honey Honey megy a háttérben.
A mai napig a világ egyik legsikeresebb musicaljének számít és a Madách Színházban is véget nem érő sikerszériája van. A siker nem csak a világszerte ismert retro számoknak köszönhető, a mű a humorával is megfog. Így alig vártam, hogy eljöjjön a vasárnap este és megnézhessem a darabot. Amikor elkezdődött a színdarab, valami fura volt. Eddig mindig angolul hallottam a számokat, még a tvben is csak felirattal láttam, így a régóta szeretett számaim idegenül csengettek magyarul. És nem tetszett ez az érzés, még most is úgy tartom, hogy jobb lett volna a legnépszerűbbeket angolul meghagyni. Bár el kell ismernem, hogy nagyon is jó fordításokkal helyettesítették az eredeti szöveget. A filmbeli szereplők szerintem zseniálisan voltak összeválogatva, mindenki jó volt a szerepében, így aggódtam, hogy csalódottan távozok majd a színházból, de ez nem történt meg. Koós Réka fantasztikus volt Donna szerepében, gyönyörű hangja van. Kedvenc szereplőim közé tartozik a kissé lökött Rosie és Tanya, akiket Sáfár Mónika és Détár Enikő játszottak. Karakterükhöz hűen nevetették és táncoltatták a nézőket. Ellenben Muri Enikő Sophieként nem nyerte el a tetszésem, nem tudtam összeegyeztetni a hangjával a karaktert, véleményem szerint nem illett erre a szerepre. Nem az énekhangjával van baj, ezt a közös éneklések során be is bizonyította, borzasztó jól szólt. De hát ízlések és pofonok. A koreográfia és a díszletek egyszerűek mégis látványosak voltak. Kedvenc táncaim a tengerpartiak voltak, zseniális mit lehet kihozni egy békatalpból.
 Képtalálat a következőre: „mamma mia madách”
Képtalálat a következőre: „mamma mia madách”
Ami rendkívül tetszett a végén, mert igazán hű a darab stílusához, hogy a hatalmas tapsvihar után, felhívták az embereket, akik táncolni szerettek volna a színpadra, a többiek a helyükön ülve karaokezhattak a hatalmas kivetítőről. Sikerült elérniük, hogy mindenki mosollyal az arcán és bugival a lábában távozzon és jókedvűen kezdje majd másnap a hetét.
Képtalálat a következőre: „mamma mia madách”
Ez egy olyan előadás, melyet élvezni fogsz, akár szereted vagy ki nem állhatod a musicalek világát.
P.S. Le a kalappal Détár Enikő előtt, akinek a darab végén elszakadt hátul a nadrágja és mégis ropta fél kézzel a nadrágját tartva.
És ha kedvet kaptál volna;

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.