Az elkövetkezendő bejegyzések előreláthatólag zenei programajánlók lesznek, nem tudatosan, csak mostanság így alakult.
Még egy hete kinéztem magamnak, hogy a belvárosi feszt erre a hétvégére esik és rengeteg elképesztő előadó fog fellépni. Ráadásul ami a fiataloknál fontos szempont még: ingyenes. Már el is terveztem, hogy a barátaimmal mely koncertekre fogunk majd menni. A számításaimat keresztbe húzta, hogy egy ember kivételével mindenki lemondott. Ennek ellenére szerettem volna elmenni, gondoltam, hogy majd úgyis találkozunk ismerősökkel ott.
Elsőnek a Bohemian Betyars koncertjére mentünk,Képtalálat a következőre: „bohemian betyars” akiket nem olyan régen ismertem meg, de azonnal imádtam a zenéjüket. Azoknak, akik esetleg nem ismernék őket -menj és hallgasd meg egy számukat,nem bánod meg, hatalmas bulit tudnak csinálni- a zenéjükben a népzene keveredik ska, punk elemekkel. A koncerten a hangulatot megadták az őrült zenekartagok, különösen a hegedűs és az énekes, illetve a lendületes számaik, melyre bárki bármilyen formában tud táncolni, és táncolt is. Ezután gondoltuk szétnézünk a tömegben, találkoztunk is pár barátunkkal, de valahogy mégse maradtunk velük. Hirtelen felindulásból írtam egy jó barátomnak, hogy esetleg nem akarna e pár ismerősével bejönni Pestre mondjuk úgy abban a pillanatban. Ezt elküldtem, megfordultam és ott álltak mögöttünk. Ez egy olyan gyönyörű meglepetés volt, milyen kicsi a világ. Nem igaz? Végül egy egész nagy társaságban kötöttünk ki, akiknek egy része hazaindult egy idő után, de mi még maradtunk páran a következő koncertre.
A következő fellépő Szabó Balázs Bandája volt.Képtalálat a következőre: „szabó balázs bandája” Itt már más volt a hangulat, de még mindig nagyon jó, ezt az együttest már régebb óta ismerem, minden alkalommal megfogott az a különleges hang és nagyon tehetséges zenész is. Minden korosztály talál benne valamit, ami megfogja. Szerintem őket többen ismerik, mint az előbbi bandát, egy-két számukat már biztos mindenki hallotta.
És már dúdolom is:  Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezem s kezed közé, a kezem s kezed közé….
Nagyon jól éreztem magam, mi a Nagyszínpadnál voltunk végig a Szabadság téren, de 5 helyszín közül választhat mindenki a maga ízlése szerint: vannak klasszikus-, gyermek-, retro koncertek. Vessetek egy pillantást a programlistára 😃 Mindenkinek jó szórakozást hozzá!
Részletes program:

2017. MÁJUS 26. Péntek

NAGYSZÍNPAD – Szabadság tér

16.00 Platon Karataev
17.00 Konyha
18.30 Bohemian Betyars
20.30 Szabó Balázs Bandája

23.00 Csend-diszkó
1.Tradicional Channel – Hungarian Retro by the Brake Csokkerz
2. Electronic Channel – Crimson, Marvin, Steady

VILÁGZENEI SZÍNPAD – Erzsébet tér

15.00 Belváros testvérvárosainak és nemzetiségi önkormányzatainak műsora
20.00 Kerekes Band

NOSZTALGIA SZÍNPAD – Zrínyi utca

16.00 Zoltán Erika
17.00 Korda György és Balázs Klári
18.00 Kovács Kati

KLASSZIKUS ZENEI SZÍNPAD – Szervita Tér

16.00 Váci u-i Ének Zene Ált. Iskola – Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékei
16.30 Belvárosi művészeti ösztöndíjasok
17.30 Szilasi Alex zongoraművész
18.30 Berlini kórus
19.30 Városminor
20.00 Jónás Dániel és virtuóz barátai

2017. MÁJUS 27. Szombat

NAGYSZÍNPAD – Szabadság tér

16.00 Kéknyúl
17.30 Mary PopKids
19.00 The Biebers
20.30 Irie Maffia

23.00 Csend-diszkó
1.Organic Channel – International Retro – Bahama Káosz, Suhaid, Suefo
2. Digital Channel – Candyman Da Marquis, Rob, Superman

VILÁGZENEI SZÍNPAD – Erzsébet tér

14.00 Nemzetiségek programjai
20.00 Góbé együttes

NOSZTALGIA SZÍNPAD – Zrínyi utca

16.00 Bordás Barbara és Kocsis Dénes (operett)
17.00 Varga Miklós
18.00 Zalatnay Sarolta

KLASSZIKUS ZENEI SZÍNPAD – Szervita Tér

15.00 Templomi orgona koncert
16.00 Sturcz Quartett
17.00 Belvárosi művészeti ösztöndíjasok
17.45 Kovács Orsolya hegedűművész és vonósnégyese
18.30 Svéd kórus
19.30 Hegedűs Endre és Hegedűs Katica zongoraművész
20.30 Szakcsi-Lakatos Béla és a “Rákfogó”

2017. MÁJUS 28. Vasárnap

NAGYSZÍNPAD – Szabadság tér

16.00 NEMADOMFEL Együttes
17.00 Bagossy Brothers Company
18.15 Cloud 9+
20.00 Péterfy Bori & Love Band & Big Banggg

10.00 – Családi nap (Szabadság tér)
– Design vásár
– Csilingelő zeneklub, zenei játszóház
– Állatsimogató
– Kézműves foglalkozás
– Bakonyi fajátékok
– Kosaras körhinta
– Ugrálóvár

Gyermekkoncertek:
09.30 Rutkai Bori Banda
10.45 Szalóki Ági

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.