Június 2-án, pénteken, indultunk osztálykirándulásra Vénekre 4 napra. Vének elég szép környéken, a Szigetközben található, egy elég kicsi falu. Mi az Aranykert táborban szálltunk meg és meg kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtunk.Rossz helyre számítottunk, ezért kicsit kedvtelenül is álltunk a tábor előtt (Miért nem a Balatonra megyünk? ott mindig jól elvagyunk), de jól döntöttünk, hogy ezt a helyet választottuk. Strandröpiztünk, ugráltunk, fürödtünk, még a BL-t is volt lehetőségünk nézni, mert a táborvezető szerzett nekünk estére egy tv-t. A szúnyogokkal kicsit meggyűlt a bajunk, de ott tartózkodásunk második napján jött az írtás és érezhető volt utána a különbség.
Hétfőn, amikor indultunk haza, még egy kicsit szétnéztünk Győrben. Az egyetlen közös kötött program Szent László hermájának megtekintése volt, utána úgy foglalhattuk el magunkat, ahogy szerettük volna. A szokásos társasággal indultunk neki egy kis városnézésnek, majd beültünk kajálni egy helyre, amit a srácok még az utazás elején kinéztek a neten. Tudni kell rólunk, hogy még pár éve elhatároztuk, hogy felkeressük a legjobb hamburgerezőket, és azóta mindig ilyen helyekre látogatunk el, nem túl drágák, nagyon jól néznek ki és isteni finomak. Most se csalódtunk a választásukban, a hely neve Westy Burger volt és ha Győrben jártok mindenképp látogassatok el ide.
A hely nagyon stílusosan nézett ki , gyors volt a kiszolgálás és a személyzet is irtó rendes volt velünk, érdeklődtek honnan jöttünk, meddig maradunk és távozásunkkor is elképesztően udvariasak voltak, jár a 5* nekik. És akkor még a kajáról nem is beszéltem. Különböző dolgokat rendeltünk, ha jól emlékszem én a helyi westyt kóstoltam meg, melynek az ízvilága erősen közelített a tökéleteshez. A többiek is 100%ig megvoltak elégedve a saját rendelésükkel. 3 adag közül lehetett választani: csajos (100g), pasis (200g) és az óriási adag közül, ami fél kilós húsból készült. Mi a lányokkal maradtunk a csajos adagnál és a fiúk adagját látva jól is tettük.
És bár még az örökké éhes Dáci is jól lakott, a buszról leszállva már ki is néztük magunknak, hogy a nagy hőségben mivel szeretnénk majd kényeztetni magunkat. A Baross Gábor úton fekszik a Caffe Gelato, ahol óriási fagyi adagokkal élhettük ki kisgyerek énünket. Könnyen megtalálható egyébként és sok vendég mutatja, hogy érdemes betérni, ám egy jó tanács: mi úgy vettük észre, hogy igazán fenséges ízei a gyümölcs fagyiknak voltak, így mindenképp azzal kezdj.
Ennyi lett volna mára a kis beszámolóm, lentebb megtalálhattok képeket az utazásunkról 🙂
További képeket az instagramomon láthattok majd:
https://www.instagram.com/bodnartimi/
Photo credits: Streitmann Máté

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.