Kutyapárti vagyok nem kérdés, néha jobban is, mint emberpárti, ami érthető lehet azok számára, akiknek szintén van otthon kiskedvencük. Míg egy teljes nap is eltelhet úgy, hogy egy ember se tett semmi építőt hozzá napunkhoz (bármit is teszünk), addig szőrös barátaink legboldogabb pillanatukat élik, amint meglátnak minket, ami mindenki szívét megdobogtatja, ehhez semmi kétség sem fér.

We asked pet photographer Mark Rogers for his best tricks for taking high-quality dog pictures
Ma vacsi közben apa mesélt egy kutyás történetet, amit olvasott valahol, és amiből rengeteget tanulhatunk. Gondoltam megosztom veletek is, hétindítóként nem árt egy kicsit elgondolkodni rajta.

EGY KÖNNYFAKASZTÓ TÖRTÉNET – EGY KISFIÚ MAGYARÁZATA ARRA, MIÉRT ÉLNEK A KUTYÁK RÖVIDEBB IDEIG, MINT AZ EMBEREK

“Állatorvosként nap-mint-nap hívnak fel, hogy meg kell vizsgáljak egy-egy állatot a rendelőben. Nem volt ez másképpen aznap reggel sem. Egy Belker nevű, öreg kutyus miatt hívtak, akire sürgősen rá kellett volna nézni. Beérkeztem a rendelőbe, és egy család fogadott a váróban öreg, látszólag gyenge kutyusuk társaságában.

Állatorvosként nap-mint-nap hívnak fel, hogy meg kell vizsgáljak egy-egy állatot a rendelőben. Nem volt ez másképpen aznap reggel sem. Egy Belker nevű, öreg kutyus miatt hívtak, akire sürgősen rá kellett volna nézni. Beérkeztem a rendelőbe, és egy család fogadott a váróban öreg, látszólag gyenge kutyusuk társaságában. Az apuka, az anyuka és a kisfiúk azzal a reménnyel jöttek be aznap, hogy meg tudom gyógyítani a kutyájukat. Akkor még nem tudták, hogy kedvencüknek rákos megbetegedése van, és meg fog halni. Amikor ezt közöltem velük, felajánlottam, hogy otthon, a kutyus saját környezetében hajtunk végre eutanáziát, hogy ne szenvedjen többet. A szülők belementek, és hozzátették, szerintük a kis Shane-nek is ott kéne lennie, mert szerintük megértené, mi történik, és ez a tapasztalat szükséges számára.

Másnap megérkeztem hozzájuk, és az apuka, Ron fogadott az ajtóban. Felesége, Lisa a kanapén ült, kisfiúk, Shane pedig a kutyájukat simogatta a földön…utoljára. Az előkészületek után elaltattam Belkert, és mind a négyen szomorúan néztünk magunk elé. A pár perces csöndet a kisfiú, Shane törte meg:

„Tudom, miért.”

Mindhárman felkaptuk a fejünket, és kérdően néztünk a kisfiúra. Nem tudtuk, mire érti, amit mondott.

„Tudom, miért kellet elmennie Belkernek.” – folytatta. Amit ezután mondott, azon lesokkoltam. Sohasem hallottam még ennyire megnyugtató magyarázatot a történtekre.

„Az emberek azért születnek meg, hogy megtanulják, hogyan éljenek jó emberként.” – kezdte magyarázatát a kisfiú. „Például hogyan legyenek kedvesek mindenkivel, és szeressék a másikat…Na, hát a kutyák már születésükkor tudják ezt, ezért élnek kevesebb ideig, mint az emberek!”

Amikor felkaptam a fejem, Shane anyukáját pillantottam meg, aki könnyeivel küszködött fia szavai hallatán. Nos, pár másodpercen belül nekem is hasonló problémáim adódtak.”
http://petdorado.hu/blog

Amit apa talált cikk, még ezt a történetet kiegészíti a feltevéssel, hogy mi lenne, ha a tanáraink a kuytáink lennének. Mit tanulhatnánk tőlük?

  1. Ha szeretteid hazatérnek, rohanj eléjük, hogy üdvözöld őket.
  2. Szundits egyet, és nyujtózkodj jó nagyot, mielőtt felkelsz.
  3. Szaladgálj, játssz és bohóckodj naponta.
  4. Soha ne hagyd ki, ha egy vidám kirándulásra van lehetőséged.
  5. Mindegy, milyen gyakran szidnak, ne duzzogj miatta. Fuss egy kört, és légy újra barátságos.

Sarah Vickers adventures in New England living, classic fashion, and travel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.