Tudom, már lassan 1000 éve annak, hogy frissült volna az oldal, aminek több oka is van, főleg az elmúlt időszak zsúfoltsága, a folyamatos rohanás. Hosszú volt az elmúlt pár hónap, és nem csak a nyárról beszélek, kezdve az érettségi előtti parás időszakkal, a tényleges érettségin át az utolsó osztály nyaralásunk részleteinek kiötléséig, de ott volt a bankett, a nyár besoztása, az utolsó kis simítások, hogy minden a heylére kerüljön. Megkezdődött a nyár, a zsúfolt hetek.
Voltam olyan szerencsés, hogy a nyár többségét nem is Magyarországon töltöttem, de ezen utazások nagy része egyedül telt. Egyedül utaztam, távol voltam a barátaimtól, a családomtól, az otthonomtól, így ha pár napra haza is kerültem, akkor is betábláztam teljesen magam. Ezzel azonban semmi problémám sincs, sőőőt, én ezt így szeretem. Félreértés ne essék, ez nem a családom, aaz életem vagy a barátaim ellen szól, szimplán, ha adódik rá alkalom akkor szeretek minél inkább világot látni, jó messze kerülni a komfortzónámtól (és erre nem egy példa volt idén), és új dolgokat csinálni. Számomra a nyárban az igazi pihenés az az aktív pihenés, ha úgy tekintenék vissza erre a 2,5 hónapra, hogy huhh nem tudnám felsorolni mit csináltam, egybefolynának a szürke hétköznapok, akkor azt hatalmas csalódásként élném meg. Míg, ha elmondhatom, hogy bár nem sokat aludtam,  hogy többször voltam lehet hulla, mint kellett volna, de eljutottam ide vagy oda, ezt vagy azt csináltam, hogy ennyi mindent betudtam zsúfolni ilyen kis időbe, az mindig mosolyt csal az arcomra, egy olyan dolog, amit minden nyárban várok. Ezekkel kicsit feltudom szívni magam az évre. Néhány élményemet majd mindenképp megszeretném veletek osztani, mert úgy gondolom, hogy a tapasztalatom segíthet  azokon, akik hasonló dolgokon gondolkoznak.
Másrészről fura ez a beszámolás, nem voltam a gépem közelében egész nyáron, a telefonomon pedig nem szeretek írni. Nyár közben is szerettem volna vezetni a blogot, de valahogy annyi minden történt, hogy a rövidke személyes találkozások alkalmával se tudtam visszaadni azt, amit megéltem, se a barátaimnak, se a szüleimnek. Kialakult egy kis lekerekített sztori, amit nagyjából mindnekinek leadtam, aki kérdezte, néha 1-1 plusz kis infóval megfűszerezve.
De ismét eljött a szeptember (ha valakinek esetleg nem tűnt volna fel), így többet vagyok itthon, igyekszem sokkal több időt szánni a blogomra, mert szeretek írni, mert szeretném sokkal akítvabbá tenni az oldalt. Sokat gondolkodtam rajta -mert ez még egy nagy oka annak, hogy hanyagoltam az ide való posztolást- hogy mi az én utam, hogy írásban kéne-e folytatnom azt, amit szeretnék átadni az embereknek, mi is az amit én tényleg átszeretnék adni. Nyitottak az emberek még az olvasásra vagy valami vizuálisabb fódologban gondolkodjak. Plusz ha valamiféle videózásban gondolkodnék tovább, akkor annak hogy lenne érdemes nekikezdeni, hogy az tényleg én legyen. Bár a korosztályom nagy részére igaz lehet, hogy szeretnek mindent megörökíteni és azt egyből valamilyen platformon megosztani, míg én nem gyakran csinálom ezt. Ha jól érzem magam a barátaimmal, akkor nem kezdem el felvenni, mert elillan tőle a pillanat -legalábbis én így érzem-, sokan nem is viselkednek már úgy a kamera előtt, mint ahogy alapvetően viselkedtek volna, és én ezért is mindig inkább azokat a pillanatokat választottam, hogy azokat éljem meg. Illetve magamról se tudom, hogy mennyire tudnék természetes maradni a kamera előtt, hogy ne legyek más, mint a való életben, mert akkor az egész semmit nem ér.
Ezen még most is töröm a fejem, jó sok változás következik még, maradjatok résen, ideje megkezdeni az évet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.