Éppen egy kiégés közepén járok, ezért sem hallottatok felőlem mostanában. Az életemet elnézve most úgy látom, mintha minden biztos talajt kihúztak volna a lábam alól, és nem tudok mit kezdeni az új helyzetemmel. Rengeteget szenvedtem az elmúlt években, amit felváltott egy semmilyen állapot, amiben jelenleg is vagyok. Dolgok történnek, változnak (nem is akármilyen sebeséggel) én meg állok, illetve rohanok és próbálok helyt állni, de egyre kevésbé megy és egyre kevésbé szeretnék is. Elvesztettem énem egy meglehetősen jelentős részét, és azóta mintha csak rugdalóznék a vízben, hogy ne süllyedjek el.
Annyit agyalok, hogy merre menjek, mi az én utam, de mégis egy helyben toporgok. Utálom amit csinálok, elvesztettem minden motivációmat, napról napra mélyebbre süllyedek. Közben mégse jelentkeztem más egyetemre. Bennem van a félsz. Olyan jó baráti közösségbe kerültem. Nem tudom mihez van tehetségem. Nem akarok megint kudarcot vallani. Túl sok elképzelésem van, de közben mégsem tudok kiemelni valami megfogható “na akkor hajrá tovább”-ot. Félek más se tetszene. Nem merek felállni, magam mögött hagyni mindent. Mindegy merre húz a szívem. Meg kell majd élni valamiből.
Nem akarom ezt. 20 éves létemre két hetente legalább egyszer van egy összeomlásom, persze felkelek és visszaállok a mókuskerékbe, mintha jobbat nem is ismernék. Annyival többet szántam magamnak, nem így képzeltem el az életem. És ez az egyik legőszintébb és legkiábrándítóbb dolog, amit mondhatok jelenleg az életemről.
Kis megszakítás követte ezt az utolsó kijelentésemet, ugyanis egy barátnőm bekopogott és ezáltal ugrott a “még megírjuk ezt a bejegyzést, tanulunk, majd 10-kor elmegyünk aludni”, ugyanis éjfélig beszélgettünk, ami kicsit kirángatott, majd a szobámba visszatérve még órákig nem tudtam elaludni.
Bárcsak már érezném a változás szelét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.