Az elmúlt napokban rengeteg ember keresett meg ilyen vagy olyan formában. Voltak, akik felhívtak, mások írtak vagy találkozót kértek. Van, akinek én mondtam el, hogy elegem van a dolgok takargatásából, egyesek teljesen véletlenül keveredtek bele, van, aki magától vette észre és volt olyan is, aki a blogomat olvasva aggódva keresett meg. Hálás vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül, hogy ennyi embert érdekel a hogy létem, de nem bírom elviselni mégegyszer azt a kérdést hogy hogy vagy. Számomra ez mindig is egy semmilyen, üres töltetű kérdés volt. Gyerekkorom óta gyűlöltem, ha ezt vagy a milyen napod volt kérdést tették fel nekem, jobb szerettem mindig is magamtól izgatottan mesélni,vagy bosszankodva dúlni fúlni, ha éppen úgy hozta az aznapi felhozatal. Az elmúlt időszakban még jobban irtóztam ezektől, mert őszinte választ úgy se adtam, nem is tudtam volna. Még most is úgy érzem, hogy ahhoz, hogy valaki megértsen, ahhoz terveznem kéne egy gépezetet, amivel kivetíthetném másoknak mi kavarog bennem. Szavakkal ugyanis nem sikerül mindig kellően élnem, ami egy nap majd rendkívül érdekessé fogja tenni a könyvem írásának folyamatát.
De tegnap ismét ráébredtem, hogy van, aki sosem engedi el a kezem, bármerre is járok, bármennyire is térek le az útról, elkeseredettségemből mindig kihúz. Így történhetett, hogy a kedd este leeresztettem, szerda reggel suli előtt még az előző este megkezdett bejegyzésemet befejeztem, és az ezt követő órában megkeresett egy HR-es, hogy gratuláljon megkaptam az állást, amire annyit vártam. Pontosan. Csodák vannak. És bár ez a munkalehetőség elképesztően nagy lehetőség egy korombelinek, nekem mégis ennél többet jelent. Talán csak a hozzám legközelebb állókat avattam be terveimbe, miszerint mentő övként szolgáló B és C terveimet összekötöttem ezzel az állással. “Ha megkapom, akkor ez egy jelzés nekem, hogy jó úton tartok, hogy folytassam, amit elkezdtem”- mondtam.
Minden bennem lévő folyamatot azért nem árulnék el ország világnak, mert eddig is nagyon megválogattam kiben bízok, illetve nem is szeretném, ha bárki kombinálni kezdene a fél információjaival.
A sebezhetőségnek szerintem megvan a gyönyöre. Egy olyan világban, ahol a többség azért küzd, hogy a tökéletesség látszatát fenntartsa különböző módokon, szerintem szükség van a néha rút igazságra is. Ugyanis az élet egy hullámvölgy, mindenkinek vannak magasabb és mélyebb pontjai. Erről ne feledkezzetek el. A nehezebb pillanatok viszont csak szebbé teszik a kilátást a csúcson.

Köszönöm, hogy megragadtad jobbomat és felkaroltál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.